Idő kontra “rabszolgaság”

2014 május 27. | Szerző: borosty

Puha ajkam néma,

a szavak vesztegelnek.

Nincs értelme mozgatni őket.

Meg nem értenének.

Gondolataim faerezethálóként

szétterjednek agyamban.

Tengernyi cseppként szétfolynak

halandó testemben.

Rabok vagyunk:

Szabályok szerint élünk.

Ki találta ezt ki?

ÉN NEM! Te voltál? Te sem.!

Robotolunk nap, mint nap,

azért, hogy együnk, aludjunk

és megvegyük, amit a másik

robotoló kitalált, gyártott nekünk.

-Gróf Csekonics úr!

Előállt a BMW.

Brünhilda ma szabadnapra menne.

Nem, nem lehet!

Még nincs kész a lazacfilém!

De Brünhilda édesapja beteg!

Én meg éhes! – mondta a gróf.

Mikor még gyermek voltam,

nem volt falatnyi időm.

Folyton szorgosan tanulni kellett,

este, húsvétkor, hétvégén.

Ha véletlen ráértem,

akkor a szorgalmi feladatok megírására

vett rá erélyes nagyanyám.

Ellopták a szép gyermekkoromat!

A felnőtt időt immár nem hagyom!

Ha kell most ülök le legózni,

ha kell durcásan toporzékolok is.

De nem hagyom,

hogy valami visszafordíthatatlant

elvegyenek tőlem:

az IDŐ-met.

Kilátástalanság vers

2014 május 27. | Szerző: borosty

A kilátástalanság konyhájában ücsörgök,

Arcom ablakáról néma esőcseppek gördülnek.

Bizakodó jövőmet nehezen látom

ha látom is, unalmasnak találom.

Annyi minden már mögöttem van,

annyi mindenem megvan. Egyet kivéve.

Az az egy, ha meglenne, agyam jobban repesne.

Sokszor még magam sem tudom,

hogy mi az az egy. De keresem nagyon.

Volt egy életem, nem is akármilyen.

Most van egy hajnalom, de már taszít a fájdalom.

Számtalanszor csak egyre vágyom,

Isten adja örök álmom.

Aztán meg szebb lesz minden, kisüt a nap.

Gondolataim a téren vígan játszanak.

Oh, my God! Minek írtam ezt a verset!

Mert kimondva a fájdalmam elvesz?!!?

Az iszap

2014 május 27. | Szerző: borosty

Iszaptengerben

fürdik Kolontár.

Kis szívük rettegve

kalapál.

Birtokukat vörösre

festette Timföld.

Gyerekhalál is történt

kicsije már nem bömbölt.

A felelősöket jelenleg épp keresik

Az állatokat gyorsan eltemetik.

Sír a környék népe

biztosításuk él-e.

A Bajban mindenki segít

a tévé mindent vetít.

Vörös gumicsizmák,

paprikás halak.

Veszélyeztettek lettek

a folyók és tavak.

 

Az ember mindig esendő

a sok pénz manapság a menő.

Nem számít vizeink minősége

csak Pénzúr fennkölt dicsősége.

 

A jövő asszonya gyermeket mért szül?

Életterünk kicsire szűkül.

Volt már országunkban

árvíz, sárvíz, cián.

Mi lesz velünk ha jön

az élelmiszer hiány?

Mi lesz velünk

ha elfogynak álmaink?

A reménytelenségbe

fordulnak napjaink.

Törlesztőnket már

fizetni nem tudjuk,

dédelgetett

otthonunkat, kész eladjuk.

Csak egy marad nekünk.

a SZERETET.

Vagy vállalhatnál politikai szerepet???

Vergődő madár vagyok

2011 augusztus 22. | Szerző: borosty

 Vergődő madár vagyok a földön,

aki nagyon szenved.

Nem tudok felrepülni a felszínről

cseszd meg.

Pénzmagokat eszek

kenyér helyett és

szeretet nélkül

pénzen vesz meg, Akit szerettem.

Egy kedves simításáért

minden aranyat visszaadnék,

a plazma helyett

fiatalabb időt vennék.

Fogyasztói a társadalom,

pénztárcáját növeli vastagon,

annak ki cégtrösztöt örökölt

felette senki sem főnökölt.

Hisztisen kéri magának

mindenek legjavát,

csak elfelejti csendesen

mi az az igaz barát.

Már nem tudja eldönteni,

hogy ki miért szereti?

De pénzét továbbra is

csak magának gyűjtögeti.

Gyerekről szó nem lehet,

mert akkor utazgatni nem mehet.

Csak magával törődik, meg a nettel.

Hogyan lehetne gazdagabb pár sikerrel.

Ő a társasjátékok királya,

meg a pasija annak, akinek nincsen párja.

Lassan elvérzem,

már régóta ezt a nihilt érzem.

Vonz az erkély nagyon,

mélysége halálos, Tudom.

Kiskorom óta írom

a depis verseket,

de ezt most tényleg

komoly lehet.

Fantázia

2011 augusztus 4. | Szerző: borosty

 Napra nap, éjre éj

hova lett a csodás kéj?

Lágyan fúj a nyári szél

szava illatokról mesél.

 

Álmodozom a szerdáról,

szebb vasárnapokról.

Beleszippantok a jóba,

meztelen gázolok a tóba.

 

Féktelenül  száguldozok,

még magamtól is ámuldozok.

Klasszabb jövő is várhatna,

ami agyamnak nem árthatna.

 

Felszólal az apai szigor,

Honnan a fű, kicsi Igor?

Etetnélek én is vele,

letépnélek, ide vele.

 

Belehajtok a vanilingőzbe,

tátogok már egy-kettőre.

Riszálom igyis-úgyis,

még a szomszédom is csikis.

 

 Rázza magát, nem árammal

Csak new age áramlattal.

Kimegy a szer hatása

Lelkem, mint hat bálna.

 

Fáradt vagyok, kiégtem.

Pilláimat levédtem.

Takaróm az őszi avar

Zeneként a szél kavar.

 

Hűvös lett az idő, fázom.

Rám talált rozsdás láncom.

A hétvége is hétköznapi,

vigaszom egy van: Álmodozni.

 

Ki kell törni az átlag napból

Élvezni a sikítós mámort.

Nevetgélni óriásit,

Élőholt az, aki sokszor ásít.

 

Lelkesülni új dolgok iránt,

felejtsd el azt, ami bánt.

Újabb célokat kiagyalni

a boldog élet titka lehet ennyi.

Esős éj

2011 március 20. | Szerző: borosty

 Az éjjel vihar hullt.

A víz összeölelkezett

minden bokorral, háztetővel.

Csapások fénye fehérlett

és ijesztette az embereket.

Éji szél iramodott a légben,

de nem forgólodott mérgében.

A falevelek meginogtak

és táncolni kezdtek.

Talán hullott is belőle.

Az idő reggelre megállt.

Kékbe vörösödött a felhők arca .

Víztócsák ezrivel haltak

a Napra,   de

én még megnézhettem benne a képmásomat.

Egy üres nap volt

2010 augusztus 12. | Szerző: borosty

 Olyan üres volt

a nap nélküled.

Mosolypillanatok

nem szövődtek.

Balgán néztem

a templomban ülve.

Leomlott bennem

létednek rügye.

Csak érdektelen

néztem a tévét.

Kötöttem belül

gondolatkévét.

Kedvesem!Merre járhatsz?

Mit csinálsz?

Miért hagytad, hogy

ma folyó árja

öntse el böröm?

Szívemnek zárja

ekkor elveszett.

Végtelen várakozás

2010 május 27. | Szerző: borosty

 Sokszor van úgy, hogy

az ember várja a végét a munkának.

Van úgy, hogy várod

a végét egy napnak.

És van úgy, hogy várom

a végét az álmatlan éjszakáknak,

És a semmit sem érő hétvégéknek.

És az is elfordult már velem,

hogy vártam a végét ennek az egésznek.

 

DE!

 

Kell, hogy mindig

legyen mire várnod.

A semmiből felállnod.

Kell, hogy találj

egy szebb álmot.

Egy rózsaszín világot.

Muszáj, hogy érezd

lesz még értelme.

És el fog tünni a szíved félelme.

Kell hogy szeress

2010 május 6. | Szerző: borosty

 Nagyon tud fájni

az, ha valaki igazán szeret.

Nagyon jól tud esni

ha valaki ezt viszonozza is.

 

Sokszor összetörték

már a szívem és

igene nehezen engedek

magamhoz közel valakit.

 

De meg kell kockáztatnom

újra, meg újra, hogy érezhessem

megint azt a bizonyos

mennyei bizsergést.

 

Tudom, hogy a szívem

burka tojáhéj. Törékeny.

De fontos, hogy belül

forrón szeressek.

 

Mert enélkül

az élet mit sem ér.

Ha elmúlik

a heves szenvedély.

A kiégés

2010 április 30. | Szerző: borosty

Kel a nap, s fekszik az éj,

hová lett a vörös kéj?

Fekszik az éj, kel a nap,

nem maradt jó pillanat.

A nap kel, szunnyad az éj

hová lett a szenvedély?

Kiégés hamvadó tüze

perszeli ruhám szélét.

 

Várom, hogy valaki

felébresszen.

Mély álmomból

a felszínre vigyen.